Az üvegkorlát mellett is lehetünk biztonságban
Napjainkban már egy üvegkorlát amellett hogy magas minőséget jelentet meg, esztétikailag egy zseniális megoldás, anyagának köszönhetően rendkívül biztonságos is. Tehát az állítás igaz, lehetünk egy üvegkorlát mellett is biztonságban. És ma már hatalmas a választékkal is találkozhatunk.
Arra is lehetőség van, hogy saját elképzeléseit valósítsa meg, hiszen ezeket egyedi kivitelezésben és egyedi méretezésben is képesek vagyunk legyártani.
Fontos a biztonság. Nézzük meg, hogy milyen a legnagyobb biztonságot nyújtó üvegkorlát!
Természetesen a legnagyobb biztonságot a biztonsági, edzett üvegből készített üvegkorlát nyújtja. Az így készült üvegkorlát masszív, rugalmas, mégis nehezen törik a készítési eljárásnak köszönhetően.
Felületében is különböző lehetőségek közül választhatnak, hiszen ez lehet:
- selyemmatt,
- tejüveghatású,
- vagy teljesen átlátszó, sima.
Az, hogy milyen formában kerüljön kivitelezésre, vagyis milyen formája legyen, nos annak már csak az emberi képzelőerő szabhat határt. Elképesztő, hogy mennyi egyedi látványvilágot kialakíthatunk. Erről eddigi megrendeléseink, munkáink elég szépen tudnak képet festeni.
Visszakanyarodva a biztonságra, az edzett üvegből készült üvegkorlát azért lehet biztonságos, mert töréskor tompa darabokra hullik szét, ezáltal a személyi sérülés esélye minimálisra csökken.
Hol célszerű egy üvegkorlát beépítése?
- erkélyek,
- verandák,
- teraszok,
- lapos tetők elkerítésére,
Kültéri megjelenése igazán esztétikus, ezért is egyre felkapottabb, és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.
Ha nem magánházakban gondolkodunk, úgy ismét azt láthatjuk, hogy nagyon széles lehetőség van akár irodaépületek (ma már sokak által üvegpalotáknak nevezik ezeket az épületeket) lépcsőházaiba, vagy akár külső lépcsőkorlát elemeiként. Ezeken a helyeken, illetve lakóépületek lépcsőkorlátjaként is megemlítendő az a nagyszerű tulajdonsága, hogy könnyen tisztítható, könnyen fertőtleníthető, tehát a higiénia tulajdonsága is első rangú. Arról nem beszélve, hogy rendkívül sokáig megőrzi szépségét. Bármely helyiség remek kiegészítőjévé válhat úgy, hogy a tér megtartja tágas látványát.
Ha üvegkorlát, akkor Hódos-Díszüveg, mert nem csak értünk hozzá, de szeretjük is!